„Teremtő indulat nélkül művészet el se képzelhető. S ez az indulat aztán számunkra is átélhető, sőt rejtélyes okoknál fogva már ismerős indulatmenetekben fejezi ki magát (esetleg sohase tapasztalt indulatokban, amelyek mégis ismerőseknek tetszenek előttünk), mint a művész személyiségének vagy virtuális személyiségének legfőbb hordozója és kifejezője. Ezek az indulatmenetek a mű lendületében s ezen belül ritmusában válnak érzékelhetőkké és érezhetőkké.”
Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben
Nádler számomra maga a megfoghatatlanság. Valami ultrakapacitású szuperkondenzátor, vagy elektromos duplaréteg kondenzátor… ez az, amit energiával, akár hangenergiával azután fel kell, fel tud tölteni. Debussyvel vagy épp japán vagy tibeti rituális zenével… ha valamilyen festészeti fúziós reaktorként hasznosítja ezt az energiafajtát, akkor is megfoghatatlan, hogy tud ennyi erő összesűrűsödni egy pontban, hogy egy mozdulattal egy másfél méter magas, több mint méter széles jelet egy húsz centi széles ecsettel a vászonra robbantson látszólag egy gesztussal. Ez túl van minden józan ésszel felfoghatón. A festő kézmozdulatait, gondolom, belső érzékenysége, indulatai parancsolják. A kép drámai töltése tökéletesen láthatóvá teszi a festmény keletkezésének folyamatát is.
Az olvasósarkomban egymás mellett lóg a falon egy Nádler, egy Konok, egy Kokas Náci. Ha fogytán van a lélek, kiszalad alólam, ami kiszaladhat, végig dőlök a chaise longue-on, a kutyaszagú karfát párnázom, és nézek a falra. Kutyaszagú a karfa, mert minden kutya, minden volt és van kutyám onnan tartja szemmel az emberiséget, aki a kertben van. És a kutyaszag jó. A home without a dog is just a house.
A honlapunk sütiket használ, az Adatvédelmi Tájékoztatót itt olvashatja el. Elfogadása esetén kattintson a gombra!