Talán 63-ban jártam először a Rottenbiller 1-ben, a második emeleten, Bálintéknál. Kérdezte pár látogatás után Bandi, ismered-e Vajda Lajos képeit? Nem. Na, hajtsd fel a sezlont. Volt, amennyi volt. Sok. Bandi szobájában az ő képei, a másik szobába vezető átjárón Jakovits gipsz szobrai. Jaki, a Vajda Júlia – aki maga is jelentős festő – második férje, az első ugyanis Vajda Lajos volt, azután Irike, Júlia húga, akibe ugyan Jaki volt szerelmes, de a Bandi felesége volt, néha előkerült Júlia is, néha Bálint Pista, a Bandi fia, aki bár volt a Buchmüller Éva – nála laktam New Yorkban – férje, de nem ő az anyja Bálint Eszternek, akinek viszont Bálint Pista az apja, nála. Már Buchmüllernél, találkoztam a Lower Manhattanen Eszterrel, aki így a Bandi unokája, és épp Bandi dédunokáját tologatta a kertben…
És így körbe-körbe. Abban a Rottenbiller utcai lakásban mindenki előfordult, aki arra a folyamatos szellemi pengeváltásra vevő volt.
Mondják Bálintról, hogy pályája során volt dadaista, konstruktivista, szürrealista, absztrakt. Azt azért róla sem lehet mondani, hogy buddhista, sátánista, vudu, zarathusztriánus, iszlamista, hindu vagy sintoista… Bandi egyszerűen Bandi volt, és zsidó.
Hadd mondjam, úgy gondolom, én, én, én, hogy Bandi festészete realista. Viszont ő maga volt a szürrealizmus. A szamárhegyi halász pincéjének rácsa, a ló, a mézeskalács forma, mind volt. Létezett. Viszont nem volt mondata, amit ne lehetett volna oda, vissza vagy félreérteni. Csak akarni kellett. A nyelv a játékai közé tartozott, minden mondata a színe és visszája. Így amikor képcímeit olvassuk, a konnotáció szép példáit láthatjuk. Épp csak idáig, a végtelenig nyitja értelmezhetőségüket.
A honlapunk sütiket használ, az Adatvédelmi Tájékoztatót itt olvashatja el. Elfogadása esetén kattintson a gombra!