Volt, hogy a hallgatók tódultak az ELTE Füst, Lukács előadásaira. Még a Madách gimnáziumban is a Bada Gyula Csokonai-órájára, aki tudott, eljött.
De hogy egy tanár neve csoportképző legyen… A lányom „fergegörl” volt, így nevezték magukat. A tanárok; a Kata így mondta, a Zsuzsi úgy. Ferge Zsuzsa – bocsánat – mint egy jiddische Mame, követte, irányította tapintatosan hallgatói sorsát. Lányomat Edinburghba, Maastrichtba küldte, segítette tovább a maga választotta pályán, épp a drug policy felé. Mifelénk, kis hazánkban pedig „A boszorkányokról pedig, mivelhogy nincsenek, semmi emlékezet ne legyen.” Hát, ha drug policy nincs is, kábítószeresek, ha is nem is beszélünk róluk, bizonybizony. Ha strigák nincsenek is, maleficusok/maleficák annál inkább.
A változó kormányok lassan kihúzták a drug policy alól a szőnyeget, hanyatt is esett, így lányom is pályát váltott. Újságíró lett. Mestere felelősségtudatától nem szabadulhatott. Így azután minden kormány idején tett érte, hogy állásából kirúgják. Nem tudta tartani a száját. Roboz Ági, a nagyszerű – ám imádnivalóan rosszmájú – koreográfus mondta: egy táncosnak elég, ha annyi esze van, hogy beáll az eresz alá, ha esik az eső. Dictum sapienti sat est. Ha felvették volna az alkalmazkodó képességet a tanmenetbe… Én óvtam, újságíró ne legyen, balett-táncos se, mindkettő rövid pálya, orvos meg, mert nincs hétvégéje és gusztustalan dolgok vannak. Ma már helyes fészbukokat küldözget Németországból. Közalkalmazott, emigráns mediátor. Ha neki sikerült, mondták a németek, biztosan tud segíteni másokon is. Persze a tanítás szivárog. Egy aktuális drug policy fordulatkor, épp kriminalizálták a kábszer-fogyasztást, felmérgelődtem, csináltam egy képsort a magyarországi börtön-viszonyokról. Egy fogvatartott se látható, csak a milieu, a szállítózárka, ön- és közveszélyes veszélyes fogvatartottak számára szolgáló, úgy nevezett gumicella, zuhanyozó, a balassagyarmati amfiteátrum jellegű, a veszprémi sziklába vájt börtön… hát, ha ettől nem tér észre a jointon kapott fiatalkorú – akkor még dolgozni kell rajta, hogy rendes bűnöző váljon belőle.
Az első Ferge-könyvem A szociológiai felvétel módszerei (1968) volt, fotóriporternek, különösen dokumentum fotóval foglalkozni kívánónak erősen ajánlatos. Meg a többi ötven-hatvan Ferge.
A honlapunk sütiket használ, az Adatvédelmi Tájékoztatót itt olvashatja el. Elfogadása esetén kattintson a gombra!