Szép, mint varrógép és az esernyő találkozása a Fürdőszobák Buddhájával – remélem, teljes a szürrealista képzavar – a boncasztalon. A műteremben egy kutya kiszáradt bőre lóg, elefántagyar, falakat borító kollázsok újságpapírból, uszadékfa darabok, téglából-deszkából rögtönzött könyvespolc, valamilyen halhólyag-féle, fura kis agyagszobrok, kávéfőző, az ország legrosszabb kávéit főzi a mester, igaz, literszám, girlandok a lámpák között, stafeláj háttámaszos festőpaddal, két rongyos fotel, az egyik a füles, a Mesteré, csergével letakart sezlon. A nappaliban bútorromok, étkészletek változatos maradékai, méteres fotogram-féle a falon, rongyosra lőtt céltábla egy Lámpagyár Budapest feliratú légpisztollyal, kilátás a Gorkij fasori orosz kolóniára, a kisebb szobában kunyhó, képekből, elfért alatta a lánygyerek, az Ági a férjével, az ajtók, ki tudja, pozdorjalemez híján, vagy hirtelen ötlettől megrúgva képpé festve… az egész együtt egy gigantikus objet trouvé, amiben laknak. Nem polcra tették, belakták. Tihamér, az Öreg, Éva, a felesége, a gyerekek, Ági, Gábor, alkalmanként egy vej. Kállai Ernő bioromantikusnak mondta Gyarmathy stílusát, engedtessék meg, én organikus absztraktnak látom, bocs, bocs, bocs, csak úgy, magamnak…